szerkeszto

Csakis a legjobbakkal éri meg

Az ember vállalati tanácsadóként iszonyatosan sok és sokféle problémával tudja magát szembe találni még a kisvállalatok piacán is, nem hogy a nagyvállalati szektorban. Közel húsz éves tapasztalattal a hátam mögött én ma már a nagyvállalati szektorban tevékenykedem, és bár azt gondolhatja az ember, hogy egy nagyvállalat számára könnyebb tanácsot adni, hiszen felkészültek, nagyobb költségvetéssel dolgoznak, […]

Csakis a legjobbakkal éri meg Read More »

A család új kedvence

Az én családom nem igazán van oda az egészséges dolgokért, és akkor még szépen fejeztem ki magam. Pedig én tudom, hogy nagyon fontos lenne, hogy ha már a mozgásra nem is igazán tudunk annyira odafigyelni, hiszen mindenkinek megvan a maga élete, munkája, karrierje és hobbija, a miénk egyik sem a testmozgást támogatja, legalább az étkezési

A család új kedvence Read More »

Homlokrakodógép verhetetlen formában

Gazdaságunk folyamatosan próbál fejlődni és haladni a korral, ezért döntöttünk amellett, hogy a beszerzünk egy új homlokrakodó gépet, mely sok folyamatot jelentősen meg fog könnyíteni és sokkal gyorsabban fogunk tudni haladni az anyagmozgatással is. Szerencsére ajánlásból rátaláltunk a rakodok.hu csapatára, akik segítségünkre voltak mindenben. Így kiválasztottuk a megfelelő modellt, melyet rövid időn belül át is

Homlokrakodógép verhetetlen formában Read More »

Jogszabályok útvesztőjében

Az ember cégalapításkor döbben rá arra, hogy igazság szerint amit ő elképzelt és ami ésszerű a cégalapítás tekintetében, az gyakorlatban teljesen máshogy működik, hiszen a gondolkodásból kifelejtette a jogszabályi előírásokat és azokat a sokszor feleslegesnek tűnő kötelezettségeket, melyek betartása nélkül egy-egy ellenőrzés során akár veszélybe is sodorhatjuk a még szinte meg sem alapított cégünk működését.

Jogszabályok útvesztőjében Read More »

Hosszútávú eredmények, hatékony munka

Az ember manapság már mindenhonnan azt hallja, hogy nem elegendő jó és stabil alapokkal felépíteni egy céget, nem elegendő a folyamatos és részletes tervezést, valamint annak folyamatos vizsgálatát profi szinten végezni, bizony muszáj a szervezetfejlesztés feladataiba maximális szinten beleásni magát az embernek, hiszen a stressz és az ehhez kapcsolódó stresszkezelés, a munkaerő kiválasztás és a

Hosszútávú eredmények, hatékony munka Read More »

Csak őket válaszd

Az ember manapság már tudja, hogy bár az internet segítségével rengeteg dolog azonnal a rendelkezésére áll ötlet szintjén egy-egy probléma megoldására vagy terv megvalósítására, de bizony koránt sem mindegy, hogy az ember ezek közül a lehetőségek közül hogyan választ. Manapság ugyanis már sokkal a több a lehetősége annak, hogy nem egy tökéletes kivitelezést és ezzel

Csak őket válaszd Read More »

Az egyetemi élet kezdete

Amikor középiskolába jártam és már a harmadik osztályban elkezdtem azért küzdeni, hogy engem felvegyenek Budapest egyik leginkább felkapott és egyben az egyik legjobb egyetemére, hogy aztán végig tudjam járni azt a karrierutat amit már egészen kicsiként megálmodtam magamnak, még koránt sem gondoltam, hogy ez nem csak egy álom marad majd, hanem évekkel később, bár még

Az egyetemi élet kezdete Read More »

Gazdaságunk legújabb saját segítő ereje

Amikor én arra az elhatározásra jutottam, hogy egy kis részen elkezdek kialakítani egy olyan gazdaságot, ami a saját családom és egy szűk baráti társaság számára meg tudja termelni a szükséges zöldség és gyümölcs mennyiséget és szárítás segítségével saját otthoni készítésű ételízesítőt fogok csinálni még nem gondoltam, hogy ennyire nagy keletje lesz ennek az egész dolognak,

Gazdaságunk legújabb saját segítő ereje Read More »

Bízd a profikra

Manapság hódít az internet és a google, aminek segítségével akár pár perc alatt találni tudunk egy üzletet vagy egy szolgáltatót, aki a környékünkön vagy nem messze tőlünk segítséget tud nyújtani a szükségleteink kielégítésében. Ma már mindenkinek van egy weboldala, de ha nincs, akkor hamarosan elkészül, hiszen ez a jövő. A szórólapok és az újságok korát

Bízd a profikra Read More »

Mire jó?

Amikor én eldöntöttem, hogy egy építőiparban tevékenykedő vállalatot szeretnék alapítani tudtam, hogy kemény fába vágtam a fejszémet, és ahhoz, hogy én elkezdhessek az embereimmel dolgozni, és valódi értéket tudjunk teremteni, vagyis a munka érdemi részét meg tudjuk kezdeni, még rengeteg egyéb feladatot el kell látnom a cég alapítását illetően, de nem tudtam, hogy ez ennyire

Mire jó? Read More »