Jogszabályok útvesztőjében

Az ember cégalapításkor döbben rá arra, hogy igazság szerint amit ő elképzelt és ami ésszerű a cégalapítás tekintetében, az gyakorlatban teljesen máshogy működik, hiszen a gondolkodásból kifelejtette a jogszabályi előírásokat és azokat a sokszor feleslegesnek tűnő kötelezettségeket, melyek betartása nélkül egy-egy ellenőrzés során akár veszélybe is sodorhatjuk a még szinte meg sem alapított cégünk működését. Ezek közé a feladatok közé sorolhatjuk például a mindenki által mumusként emlegetett munkavédelem és tűzvédelem feladatkörét, de akár egyes foglalkoztatási törvényeket vagy jogszabályokat is, melyek a gyakorlati működésen nem változtatnak, de kötelező feladatok, el kell őket végeznünk ahhoz, hogy biztosan és stabilan tudjuk működtetni a céget hosszú távon.

Én megmondom őszintén, hogy teljesen máshogy gondolkodom a munkavédelem témakörét illetően, hiszen számomra a tevékenységi kör miatt egyértelmű, hogy a cég erős és valódi védelmet biztosító munkavédelmi rendszer kialakítása nélkül nem működhet. Nem csak azért, mert az építőiparban sokkal szigorúbban vizsgálják ezeket a feladatokat, hanem azért is, mert biztos vagyok benne, hogy egy jó munkavédelmi cég tökéletes biztonságot tud nyújtani az embereim és egyben az egész vállalkozásom részére azzal, hogy biztosítja, bármi történik, mindenki tudja a feladatát, tudja mit kell tennie vagy épp mit nem szabad meglépni a nem várt esemény kapcsán.

Én az activesafety csapatával szerződtem ezen feladatok ellátására, és azt kell mondjam, hogy maximális szinten elégedett vagyok a szolgáltatásukkal. Rugalmas a munkavégzésük és szinte minden kérdésünkre azonnal választ kapunk, részletes és szakszerű, de érthető válasszal. A számunkra biztosított munkavédelmi koordinátor pedig nem csak hogy tökéletesen érti a dolgát, de hihetetlen nagy segítségünkre van a projektek kapcsán. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, mert biztos vagyok benne, hogy legalább annyira elégedettek lesznek a segítségükkel, mint amilyen én vagyok, és ez pedig a mai piacon egy kiemelkedő és magas szintű szolgáltatás, amely elvégzésére nehéz ilyen kvalitású és hozzáállású csapatot találni.