Már nem is tudom pontosan hány éve, hogy az agrár szektorban kezdtünk el tevékenykedni a férjemmel. Talán tizenkettő vagy tizenöt éve lehet, hogy egy borongós csütörtöki napon úgy döntöttünk, hogy mindketten szeretjük a földet szeretjük az állatokat is, és nem szeretnénk más munkát választani magunknak, az agrár szektorban szeretnénk tevékenykedni. Ezt megelőzően nem voltak igazán könnyű vagy jónak mondható idők, de azt mondhatom, hogy hála a jó égnek a döntés jónak bizonyul, mert folyamatosan tudunk fejlődni és ha lehet ilyet mondani, folyamatos fejlesztési igényeink vannak. Nem csak magunknak termelnünk, és értékesítjük a terményt, hanem bedolgozást is vállalunk, vagyis konkrétan más tulajdonában lévő birtokok, termőterületek művelését is vállaljuk. Tudásunk és gépparkunk is megvan hozzá hála a jó Istennek, és ezt kamatoztatni is tudjuk, sőt, folyamatosan fejlesztjük és bővítjük azt.
Nemrég például eladó traktor keresése volt terítéken, és hát ezek a kategóriájú termékek már nem mondhatók egyszerűnek. Számtalan féle található a piacon és azért az áruk is elég nagyságrend ahhoz, hogy az ember ne csak úgy beleugorjon egy-egy vételbe. Mi mindenképp egy olyan csapatot kerestünk, akik profik, hozzáértők és elég lelkesek, segítőkészek lesznek a vásárlásunknál. Mi szeretjük az embereket és ez nagyon fontos számunkra. Meg is találtuk a megfelelő céget. Eladó traktor ugyanis sok vállalat termékpalettájában megtalálható, de biztos, hogy csak nagyon elvétve találunk annyira kedves és lelkes, minden információt biztosító csapattal, mint az Odisys emberei. Már a weboldal is káprázatos, ahogy fellép az ember hihetetlen sok és hasznos információ tárul elé az eszközöket illetően, nem beszélve a képekről, melyekből már alapvetően döntés is hozható lenne azt gondolom, de a munkatársak is hatalmas segítséggel állnak rendelkezésre a választáshoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, aki gépbeszerzésben gondolkodik.