Az új projektem

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy a kerámiás tudásom elkezdem működtetni, és mellékállásként egyedi és kézzel készített és díszített kerámiákat fogok készíteni és így hát árulni is. Igen ám, az ötlet nagyon jó, biztosítottak róla sokan, van egy kis baj azonban az árusítás módjával, mert hát mellékállásként kívánom csinálni, nem tudom feladni egyelőre a fő állásom, az viszont nem működik, hogy hétvégén vásárokba járok, mert akkor nem tudok mikor készíteni, és hát életem sem maradna, éppen ezért erre ki kellett találni valamit.

Jött is az egyik nagyon jó tanács a bátyámtól, hogy csináljak egy webshopot, ami a rendelésekkel keresletet biztosít, én pedig nem vagyok teljesítményhez kötve, mert ha épp készül egy termék, azt felteszem, és külön egyedi megrendeléseket is tudok készíteni, hogy ha éppen úgy hozza az élet. Ez nekem nagyon tetszett, és el is kezdtem a webshop megtervezését. Kialakítottam a kívánt színek összhangját, terveztem saját magam egy logót, természetesen miután a nevet kitaláltam, és megkezdtem az egyéni vállalkozóvá válás rögös folyamatát is, tehát sínen volt a dolog, csak épp akkor jöttem rá, hogy szükségem van egy partnerre, valakire, aki a webshop fotózás feladatait profi szinten meg tudja oldani számomra.

Így találkoztam egy ismerős ajánlása útján a szikyfoto.hu oldallal, mert mint megtudtam, nem mindegyik fotós tud jó képeket készíteni termékekről, a sima fotós ismerősöm nem is vállalta, mert elmondta, hogy külön tudás és számtalan technikai eszköz kell hozzá. Péterrel azonban nagyon könnyű és gördülékeny a közös munka. Hihetetlenül örülök, hogy rátaláltam, mert gyönyörű képeket készít számomra, és biztos vagyok benne, hogy hosszú távon számíthatok a segítségére. Mindenkinek csak ajánlani tudom.