Honnan találnak meg az ügyfelek?

Van egy webáruházam, ahol elég jó áron adom a termékeket. De valahogy még sem jött annyi rendelés, mint amire számítottam. Ez eléggé aggasztott, mert sok pénzt fektettem bele a készletekbe és az oldal is baromi jól sikerült. De hát az élet ilyen. Tudtam, hogy nem lesz sétagalopp az eleje, mivel elég sokan webshoppoznak már. Igaz a termékeim nálam a legjobbak, de ha nem tudnak rólam a vevők, akkor minden mi sem ér.

Próbálkoztam csomó dologgal. Első körben a hirdetésekkel, amik eléggé szépen hozták is a vásárlásokat, de ahogy számolgattam eléggé alacsony összeg maradt meg a végére. Miután mindent kifizettem épp annyi maradt meg, mintha alkalmazottként dolgoznék egy cégnél. Ebből meg azért elég nehéz fejlődni. Így gondoltam, hogy ezt optimalizálni kellene és kéne egy szakértő csapat.

A barátom ajánlott egy erre szakosodott specialistát, akivel hamar találkoztam is. A megbeszélésen elmondta kompletten, hogyan jönnek a látogatók, miből lesz vásárló és hogyan lesz a webshoppom profit termelő áruház. Nem is hittem volna, hogy e mögött ennyi információ van, és ennyi mindent tudni kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Azonnal bele is vágtam a dolgok megvalósításába.

A keresőoptimalizálás működése nekem nem volt tiszta, ezért azt a PWK csapatára bíztam. A facebook hirdetéseknél más megoldást válaszottam a tanácsok alapján, míg a Google hirdetéseket megtartottam, amíg a SEO nem kezdett el vevőket hozni.

Kb 2 hónap alatt nagyot változott a helyzet. Dupla annyi csomagom lett ugyan akkora költéssel. Ez már azért eléggé tetszett, és ahogy telt az idő egyre jobb lett az arány. A keresőoptimalizálást azóta is folyamatosan végzik és ma már a vevőim háromnegyede onnan jön. E mellett vannak visszajáró vevők és a hírlevelek is igen hatékonyak. Ha te is hasonló helyzetben vagy mint én voltam, ne vesztegesd az időt vágj bele mielőbb.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük