Cégünk megmentői

Számtalan siker történetet hall az ember, hogy ha vállalatalapításról van szó, akármilyen feladatkör tekintetében, de valahogy az ember nem szívesen vállalja azt, hogy ha valami nem megy neki olyan könnyen, hogy ha valami nehézkesen, vagy éppen egy hatalmas kudarccal indul. Nekünk ilyen volt a családi vállalkozás kezdte, de igenis büszke vagyok rá, hogy mi ennek ellenére sem adtuk fel, folytattuk tovább a munkát és a küzdelmet, és ma már egy elég jól működő, biztonságos tartalékokkal rendelkező, jó nevű vállalat tulajdonosai vagyunk. Persze ehhez kellett egy vállalati tanácsadó és az activesafety csapatának hatalmas segítsége a kezdetek kezdetén.

Az építőipar ugyanis arról híres, hogy a munkavédelem ezen a területen kiemelkedő fontosságú, nem csak azért, mert kiemelten ellenőrzik a megfelelőséget, hanem mert számtalan esetben végzetes következményekkel járhat egy-egy munkahelyi baleset és annak kimenetele. Ezt mi tudtuk is, csak épp azt nem tudtuk, hogyan tudnánk profi szinten megoldani ezeket a feladatokat úgy, hogy közben még a többi alapítási feladatra is jusson megfelelő idő és energia.

Ma már tudjuk, hogy az activesafety csapata a megfelelő megoldás erre, de akkor még nem ismertük őket, hanem bizony teljesen tévúton próbáltuk abszolválni ezeket a feladatokat. Hála a jó égnek vállalati tanácsadóhoz fordultunk, aki szinte azonnal rávilágított a problémára, és arra, hogy nekünk erre a csapatra van szükségünk ahhoz, hogy ez a feladat nem hogy teher ne legyen, de még csak meg se nagyon jelenjen előttünk, csak akkor, hogy ha valamilyen kardinális döntést kell meghozni. Mondanom sem kell, hogy ezzel meg is oldódott szinte minden problémánk, és hirtelen megfelelő mederbe terelődött az egész cégalapítás. Örökké hálásak leszünk ennek a kis csapatnak és a vállalati tanácsadónak is egyaránt.