Amikor középiskolába jártam és már a harmadik osztályban elkezdtem azért küzdeni, hogy engem felvegyenek Budapest egyik leginkább felkapott és egyben az egyik legjobb egyetemére, hogy aztán végig tudjam járni azt a karrierutat amit már egészen kicsiként megálmodtam magamnak, még koránt sem gondoltam, hogy ez nem csak egy álom marad majd, hanem évekkel később, bár még a megvalósulás várat magára, de a kapujában állok a sikernek.
Most már nemsokára az államvizsga színterére lépek, és el tudom mondani, hogy már most, a gyakorlat után fel is vettek arra a munkahelyre, ahol később sikeresen menetelhetek majd a ranglétrán felfelé. Persze ez az út sem lesz könnyű, de az biztos, hogy legalább annyira kalandokkal teli, mint amilyen az egyetemi éveim és a tanulás folyamata voltak.
Én ugyanis a kiadoszobabudapest.hu csapatának segítségével találtam olyan ingatlant, ahol volt olyan szoba kiadó státuszban, ami nem csak az igényeimnek felelt meg, de a pénztárcám is maximálisan elbírta annak anyagi terheit, hiszen a szüleim idő közben nyugdíjba mentek és már nem igazán tudtak úgy támogatni mint annak előtte, tehát most feladtam a saját albérletemet és bizony egy kiadó szoba segít minden nap a pihenésben, és azt kel mondjam, hogy nem is bánom mert az előző albérlet nem volt ilyen jó helyen és nem is voltak ott lakótársak, akik minden nap felderítenek és kitartásra ösztönöznek. Jó barátokra leltem a Global Best Property Zrt. csapatának segítségével, és biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább ennyire sikeresen fogja az albérlet keresés feladatát zárni mint én, hogy ha őket keresi fel.
Mindenkit erre biztatok, mert biztos vagyok benne, hogy megéri. Ha én ezt tudtam volna, biztosan nem hagytam volna eddig sem a szüleimnek, hogy többet költsenek egy rosszabb saját lakás bérlés költségeire.