Amikor az ember elér egy életkort teljesen más feladatok kezdik el betölteni az életét, mint előtte. Ez sosem volt számomra kérdés, már egészen gyerekként láttam azt, ahogy ez a folyamat végig megy, hiszen van egy sokkal idősebb nővérem, akivel nagyon jó kapcsolatom van, és végig éltem a felnőtté válásának, majd anyává érésének minden egyes pillanatát vele együtt. Vannak ennek az életszakasznak nagyon szép pillanatai, és természetesen vannak nagyon kemény feladatok, amit az embernek már egyedül kell megoldani, még akkor is, ha nagyon sokan mellette állnak, és akár még jó tanácsokkal el is látják őt.
Nekünk nemrég született meg a kislányunk, éppen csak most kezd beszélni, és az első időszak nagyon kemény feladatokat tartogatott számomra. Sosem bírtam jól az alvás hiányát, és hát ebből most jutott bőven, illetve nyilván bele kell szokni abba a szerepbe is, hogy a gyerek nincs cukorból és nem tűnik el reggelre. Én azonban nagyon sokáig ettől minden éjszaka féltem. Ma már azonban hála a jó égnek, elmondhatom, hogy kiegyensúlyozott és nagyon boldog, vidám családi életet élünk. A kislányom végigalussza az éjszakát, a férjem pedig egyenesen imádja, ahogy minden egyes új szót egy egész napon át tud ismételgetni a kislányom.
Nem is olyan régen például vettem egy cipősarok védőt, mert elég sokat kell vezetnem, és teljesen tönkreteszi a cipőimet, amit szeretnék megelőzni, mert hát se időm nem nagyon van új cipők után rohangálni, se vásárolni nem szeretek annyira. Amikor pedig kibontottam, kiejtettem a számon a heelgood szócskát, vagyis a márkáját, nevét ennek a kis cipővédő csodának. Mondanom sem kell, hogy a kislányom egész nap ezt a kis szócskát mondogatta, és amerre csak járt, mindenki csodálkozva nézett, hogy ez vajon mit jelent. Mindenkinek el kellett mondanom tehát, hogy mit vásároltam, és hogy egyébként nagyon jó a termék, valódi védelmet nyújt a cipőknek, próbálják ki ők is. Konkrét két lábon járó reklám lettem egy egész napra a kislányom által. Egyenesen imádom a mostani korszakát.