Egyre inkább nő a környezetemben a divatemberek száma. Ezt nem rosszindulatból írom, hanem leginkább azért, mert azt látom a környezetemben, a munkahelyemen, a barátaim körében, hogy bár nem tudnak egy készüléket használni, és kevés információval is rendelkeznek azzal kapcsolatban, mégis, mert egy nagy divat lett a világban, váltanak, majd szenvednek annak használatával. Ez vonatkozik autóra, laptopra, telefonra egyaránt. Igazából nem tudnék terültet kiemelni, egy általános tendenciának látom sajnos manapság ezt a jelenséget. Én pedig pont ezért megfogadtam, hogy nem fogok ebbe a hibába esni.
Telefon tekintetében nem is tudnék, mert bár az andorid rendszer azért nem mondható koránt sem hibátlannak, amióta az eszem tudom ezt használom, hozzá szoktam, ismerem a gyengeségeit, és így azt is, mikor mit kell csinálnom, hova fordulhatok segítségért. Néha nehéz ennél a rendszernél elkülöníteni, hogy mikor van a készülék működésének problémája, és mikor van valami szoftveres baj, amit gyorsan és hatékonyan kell kezelni ahhoz, hogy a tulajdonos ne ölje meg magát, mert ilyenkor bizony az tény, hogy ezek a telefonok tudnak érdekes dolgokat csinálni. A legutolsó például nekem az volt, hogy üres sms-eket küldözgetett mindenki számára a telefon a hétvégén úgy, hogy az a fiókban volt végig. Ez még nem is lett volna akkora probléma, ha a főnököm is nem kapott volna belőle vagy tízet, random időpontokban, akár hajnalban is. Mivel szombat volt, hiába magyaráztam neki, hogy nem én voltam, és nem ittas állapotban próbáltam vele felvenni a kapcsolatot, hanem csak meghülyült az android a telefonomon.
Gyorsan kellett tehát ezt is orvosolni, és kellett egy jó és megbízható xiaomi szervíz budapest környékén. Hála a jó égnek én már rendelkezem egy nagyon megbízható kis csapattal, akik eddig már kétszer is nagyon hatékonyan segítségemre voltak, igaz akkor betört kijelző és működésképtelen gomb cserélésében, de biztos voltam benne, hogy most is fognak tudni segíteni és így is lett. Eztán persze már a főnököm is látta, hogy nem csak részegen próbáltam neki írogatni, hanem a telefonnal volt a gond, amit gyorsan orvosoltak is.