iPhone szervíz? Segítek!

Ki ne ismerné az érzést, mikor valamelyik jól bejáratott, szeretett eszköze leesik, összetörik a kijelző, lefagy, vagy nem működik valamelyik funkciója tökéletesen? Hova vigyem a telefonom javítani? Rajta van minden fontos adatom, és a kódot nyilván meg kell adnom ahhoz, hogy meg tudják javítani. Egy iphone szervíz megkeresése nem kis feladat. Meg kell bennük bízni, több szinten is. Egyrészt, hogy nem kezelik hűtlenül adatainkat és az eszközön talált dolgainkat, illetve, hogy szakszerűen, profin és megbízhatóan, jó alkatrészekkel fogják megjavítani a telefonunkat vagy amit éppen rájuk bízunk. Nekem szerencsém volt, mert kaptam egy tökéletes tippet. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy volt egy ismerősöm, aki tudtam, hogy nagyon sokszor sajnos rossz helyre vitte a telefonját. Előfordult vele az is, hogy a szervíz után rosszabbul működő telefont kapott vissza, mint amit bevitt javításra. Tehát, tudtam, hogy ő nagyon sokat keresett megbízható és jó szervízt. Megkérdeztem hát, hogy talált-e, illetve, hogy mennyire van velük megelégedve, mert szükségem lenne egy iphone akkumulátor cseréjére.

Meg is adta az iszerelés elérhetőségét, akiket szinte azonnal megkerestem, mert egyszerűen csak pozitív dolgokat mondott róluk a barátnőm. Gyorsak, jó áron dolgoznak, megbízható emberekkel és nem mellesleg tökéletesen biztosan gyári és jó minőségű alkatrészekkel dolgoznak. Nekem se kellett tehát több, azonnal felkerestem őket. A jellemzés teljesen pontos volt. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Minden kérdésemre készségesen válaszoltak, és mivel időpontra biztosan kellett a telefonom, segítettek abban is, hogy úgy alakítsuk az időpontot, hogy tökéletes legyen mindenki számára. Nem könnyű olyan szervízt találni, ahol ennyire lelkiismeretesek és profik, megbízhatóak. Ha valakinek segítségre van szüksége bármilyen apple termékkel kapcsolatban, legyen az külső sérülés, kijelző vagy burkolat, vagy esetleg működésbeli hiba, keresse fel őket bátran, mert biztosan fognak tudni segíteni gyorsan és maximális szakmaisággal.